megint írhattam volna 13.-án de nem volt rá energiám....most viszont valahogy azt éreztem, hogy "tollat kell ragadnom"...érzékeny pillanataim egyikét élem át, amihez nyilván rásegít a női biológia undoritó hatása....gyűlölöm...de ilyenkor a világ ellened fordul, a szeretteid ellenségek, és önmagaddal sem vagy jóban. Kifordulsz a hétköznapokból, és azt érzed mintha a gonosz uralná a gondolataidat, az érzéseidet...mintha az ördög tesztelne.tudatában vagy, hogy ezek téves eszmefuttatások, még sem bírod abba hagyni....a pisztácia evést sem lehet, de az legalább jó dolog...
Meglepődik még valaki ha azt mondom, hogy érzelmi bonyodalmam, a mindenség sokasága öntötte el azt a diónyi agyamat? nem....aki ismer, az már meg sem lepődik, csak bólogat, hogy Serena te nem változol....
Tisztában vagyok az érzéseimmel, tisztában vagyok a célommal, de ehhez sajnos egyedül kevés vagyok....ez elszomorít, és kétségbe ejt...amikor kisgyerek vagy, sok mesét hallasz a hercegről, aki fehér paripájával bóklászik az erdőben, próbák hadát teszi meg, h megkaphasson Téged, és boldogan éljetek, amíg csak lehet....
A fehér herceg meg a paripa, vonzza magával a fehér ruhát, és a hetedhétországra szóló lakodalmat...aha...hát ez egy szép történet, biztos létezik is, de nem nálam....bár még lehet! mert arról is olvashatunk a mesékben, hogyha megtalálod az igazi Hercegedet, akkor azt érzed, zsigerből ordít a tested, a lelked, minden egyes molekulád, hogy Ő az...na Ő az...ebben is sokan nem hisznek, pedig ez az érzés tényleg létezik..és mi a legrosszabb?amikor a tested hiába ordít, nem kapod meg....és meg sem fordul a fejedben, hogy akkor lehet h nem is ő az?! mert még mindig kitartasz amellett, h de Ő az....és tudod, hogy ez nehéz menet lesz...vagy így vagy úgy....de iszonyat nehéz! Főleg akkor, amikor olyan a múltad, hogy csak sírni tudsz rajta....nem azért mert sajnálod magad, nem azért , hogy más sajnáljon, hanem azért mert tényleg szomorú és tényleg elkeserít....amikor azt várod az élettől, hogy most már kompenzáljon...mert szükséged van rá!de nem.....még egy kicsit megszenvedtet....
és mi van ha az élet nem adja meg azt a mámort, hogy az általad gondolt Herceget , nem adja oda?!
az para....két véglet van ilyenkor...tökéletesre fejleszted az egyedül élést, a magány a barátod lesz, és nem az ellenséged. Amikor az alkalmazkodás képessége egyre jobban távolodik el a jó tulajdonságok listájáról,és megszokod, hogy neked soha senkinek nem kell megfelelni, és ezt elvárod, hogy mindenki viselje, mosolyogjon mellé...
van a másik véglet...beletörődsz, elfogadod...nyitott leszel a világ felé, és olyan hamis érzéseket táplálsz idegen férfi felé, ami felemészti majd a lényed...amikor szereted majd, hogy szeretnek, de te legbelül tudod, h a tökéletestől az az ember olyan messze van mint makó jeruzsálemtől...amikor úgy fekszel le aludni, hogy minden este eszedbe jut a te Herceged, elejtesz egy könnycseppet, és visszatérsz a valóságba, és hallgatod a hamis érzéseiddel táplált párod halk szuszogását, aki szegény büszkén feküdt le aludni, azzal a felemelő érzéssel, hogy neki van a legtökéletesebb párja...de te tudod, hogy tökéletes nem vagy...sőőt tisztában vagy vele, hogy átvered..és miért?h ne maradj egyedül....a legrosszabb esetben szülsz neki gyereket, és csak annak örülsz, hogy ő boldog....undorító..
végűlis mind a két esetben szenvedsz, önző vagy, csak sajnos az utóbbiban nem csak magadat kínzod, hanem egy ártatlan szerető embert is, akinek a szívét-lelkét olyan szinten megalázod, hogy semmi csodálkozni való nincs rajta, hogy ha fény derül lelked legféltettebb ocsmányságaira, akkor utána egy lelki sérült embert engedsz a női társadalom tárházába...akit lehet, hogy nem megérdemelt módon fog viselkedni női társaiddal, de te tetted ilyenné, és ezzel a saját nemedet gyaláztad meg...
de aztán megnyugtatod magad, hogy te is azért lettél ilyen szívtörő, mert rajtad is átgázoltak...és áldozatok mindig vannak, nem szándékosan spécized ki magadnak, ő volt rossz helyen, rosszkor...egyből enyhül a lelki ismeret furkdalásod...és könnyedén tovább lépsz.
én melyiket választanám? most nem éppen józan ésszel, de azt hogy inkább maradok egyedül....én már gyászoltam, engem már aláztak meg, én nem akarok senki lelkivilágán átgázolni azért, hogy a biztonságérzetem a maximumon legyen...viszont, el tudom képzelni azt, hogy a magány nem válik a barátommá, és sok idő elteltével, jól fog esni, hogy valaki nőként tekint rám...hogy valaki meglátja azokat a jó tulajdonságokat, amit amúgy nem neki szántam, de mégis neki maradt...és pontosan tudni fogom és érezni, hogy nem ő az...és kezdődik, hogy a Herceg fog a fejemben járni...és jönnek a könnyek..és jönnek a hazugságok..a falsch érzelmek, a boldogság megjátszása...
nehéz ez...én nem így képzeltem el az életemet mikor még a gondtalan gyerekkoromat éltem...később is ugy vélekedtem róla, hogy egy normális úton fogok haladni. de nem azon haladok, viszont próbálom belőle kihozni a legtöbbet...hogy értékeli e a Hercegem, hogy én ilyen vagyok?! a Hercegem szemét bekötötték azon a lovon, és kóborol....es tudja, hogy az idők végezetéig képes lennék várni....
hm, hát ennyi gyerekek. Serena ma kicsit szentimentális volt.
xoxo
