Amikor az ember a megszokásban él, akkor hiányolja a tüzet. amikor pedig az izgalom, a tűz, a változatosság a mindennapjaid része, akkor vágysz a nyugalomra, a higgadt lecsendesedett állapotra. Ábrándozol a békéről, és már nagyon utálod az állandó izgalmat. Bár már ez is elismerő dolog, hogy két évig lehet tartani azt a tüzet, ami néha fáj, néha pedig felmelegíti a szívedet.
Az én szívem most fagyos, és unalmas. Nincs benne élet, és nincs benne tűz. Fáj a parázs, ami most ott serceg. Vágyakozik, fél retteg, akar, szeret, menekülne....ennyi féle érzést egy helyen tartani roppant mód káros. Jelenleg nincs benne rendszer, nincs benne remény....rumli van,felfordulás, egy abszolút bizonytalan jövőképpel párosítva.Ijesztő, elszomorító. Az erőmet visszahúzza, a kedvemet csüggeszti. és mind azért mert TE nem vállalod azt ami benned van. Tagadhatod-tagadod- küzdhetsz ellene, megijedhetsz, menekülhetsz, leszarhatod, belőled sem fog eltűnni. Saját bizonytalanságod, és félelmed van belém ültetve. Így már nem csak a saját magam gondját cipelem, hanem a tiedből is átveszek.
Annyira egyszerűbb lenne ha nem a túl gondolt gondolatokat, a túl gondolt negatív jövőképeket görgetnénk magunk előtt, amiben csak a hibát keressük, hanem a mának a boldog pillanata adna erőt a jövő szépségéhez.Hiba mindenkiben és mindenben van, de ha nem erre koncentrálunk hanem megoldjuk és tovább megyünk, már nem is hibaként fogjuk fel, hanem csak egy kis akadályként, amit ha jól oldunk meg, sikerként könyvelünk el.
Persze nem vagyunk egyformák, és mindenkinek más a mérce, máshol van meghúzva a fontossági határ, más sorrend van az életünkben. Nekem te vagy a sorrend, és innentől fogva te vagy a határ, a mérce, a fontossági sorrend eleje....nyilván én vagyok a hülye, és a saját magam döntése, de ellene nem tudok és őszintén szólva nem is akarok tenni. Élek, gyötrődök, gondolkozom, vacillálok, szeretek, átgondolom, az agyamat meghallgatom, a szívemet érzem...és mindig ugyanarra jutok. Két boldog percet is úgy elraktározok, hogy évekkel később is előtudom venni, és ugyanaz a boldog érzés fut végig a testemen, mintha visszacsöppentem volna a múltba, és újra átélném azt a pillanatot.
Bárcsak belebújnál egy kicsit a bőrömbe, és éreznéd, látnád amit én, tudnád a gondolataimat, és megértenéd, hogy miért van ez az egész...és, hogy amit mondok, mennyire komolyan és eltökélten gondolom. Értenéd ha szomorú vagyok, és könnyeznél a boldogságom láttán...
Bárcsak teljesülne egyszer, amiért ennyit harcolok...hisz ajándék, hogy megismertelek...
