a lelki szemetes láda...

Úgytűnik mostanában Dan körül forog a világ. Ez nem feltétlenül így van. Mindenkinek megvan a maga kis világa. Egytől egyig csodálatos kis éveken át formálódó, belső, külső eseményektől alakuló frankó kis építmények vagyunk. Van az úgy, hogy jön egy kis eső, akkor beázunk, megfúj a szél, meggyullad a konyha, mittudom én. De olyankor elővesszük a barátainkat. Csak egy telefon... (van amikor csak egy vh vagy egy sms...) de azonnal jönnek és segítenek... Mi van akkor amikor egyetlen igaz barátunk van és pont ő gyújtja fel a konyhát? Lényegében az egyetlen ember, akire számíthatunk, úgymond ellenünk fordul?! Milyen az amikor megismersz valakit hosszú heteken át, minden nap órákat beszélgettek. Kinyitja a szemed, rájössz, hogy mindaz amit eddig megéltél felesleges volt, mert ami előtted áll még az télleg vmi csodálatos lehet. A szürke (valóban szürke) hétköznapokból kimozdít, tudjátok amikor hazamész melóból a párod már otthon van tévézik, vagy "net"ezik esetleg vacsoráztok együtt, majd megint csak tévézik, vagy netezik, egy kis msn... este csak arra vársz, hogy meglegyen az az öt perc amíg hozzád nyúl (ha épp kedve tartja) útána folytatja az előzőeket... namost új ismerősünk (mostmár a heteken át tartó beszélgetések miatt nevezhetjük barátnak) rávilágít arra, hogy mindez értéktelen és amíg lehet inkább hallgassunk együtt zenét, nézzünk együtt filmet, igyunk együtt addig amíg már annyira kívánjuk egymást, hogy nem értek haza az "első körre". Hát persze... Fogod a "szürke hétköznapot" és kidobod az ablakon az "újdonságért"... Pusztán azt számoltad el, hogy az a "szürke hétköznap" volt az egyetlen biztos pontod az életedben és ha esetleg az "újdonság" szürke hétköznappá válna, vagy az "újdonság"-nak valami újdonságra lenne szüksége, akkor képes vagy-e újítani, vagy befordulsz és az egyetlen ember akire számíthatnál, az egyetlen barát, akivel mindent meg tudtál beszélni és kinyitotta a szemed... (és kiba jó az ágyban) mostmár nem segít, mert másnak segít, mással beszélget (mással jó az ágyban)... és nincs aki segítene. És hetek, hónapok, lassan évek múlnak azzal, hogy még mindíg eszedbe jut és egyre jobban gyűlölöd mert tönkre tette az életed, ugyanakkor egyre jobban vágysz rá, mert úgyglod, ő az egyetlen ember, aki neked segíteni tudna... A bajt csak fokozza, hogy mindennap látod, nem tudsz rendesen hozzá szólni, bár nagyon szeretnél és mivel ő is tisztában van a kialakult helyzettel, inkább nem is beszélget veled, így esélyed nincs szabadulni ettől a kényelmetlen és szörnyen gyötrő érzéskavalkádtól.
Vajon miköze mindennek "hősünkhöz"? Dan melyik szerepet tölti be? A "szürke hétköznap", az "újdonság", esetleg a szenvedő barátnélkül maradt deprssziós, kitörni vágyó nyomorultét...? Arra ma nincs időm, de hamarosan... xoxo ;)