Vannak olyanok, akik bárkit képesek szeretni, csak had szeressenek, mert szeretni jó. Vannak olyanok, akik tudják, hogy szeretni jó, de bizalmatlanságuk, félelmük, visszafogja őket abban, hogy szeressenek. Vannak olyanok, akik csak azt szeretik, ha szeretik. Élvezik, hogy szeretetben ringatják őket, pedig ők ezt nem viszonozzák. Vannak olyanok, akiket kifejezetten taszít a másik szeretete, és közeledése konkrétan undort, hideg rázást, és menekülést eredményez.
Összességében szeretni jó, és szeretve lenni is.
nah mármost...én vagyok az a speciális eset, hogy szeretek szeretni, ha engem is szeretnek, de nem merek szeretni, addig amig engem csak kedvelnek...majd ha nem szeretnek de én már nagyon szeretek, akkor megijedek, hogy elringattam a másikat a szeretetben, szóval akkor ő csak azt élvezte,hogy szeretve jó lenni, de ha engem valaki szeret, viszont en nem szeretem, képtelen vagyok abba a hintába beültetni...lehet, hogy valójában ez nem egy speciális eset, csak én érzem magam nagyon kiváltságosnak, sajnos nem a jo értelemben...
viszont a legrosszabb, amikor nem mersz szeretni, mert nyomja a szívedet, egy olyan múltbéli trauma, amit félsz kiadni magadból, pedig lehet, hogy az lenne a titok nyitja, ahhoz , hogy jól érezd magad a bőrödben...amikor egy acél várat építesz magad köré, aminek egy 1 mm es kulcslyuka van...és ha azon képes valaki belátni, már próbálod elüldözni onnan, hogy nehogy fény derüljön a legféltettebb titkodra...én szeretnék azon a kulcslyukon benézni, sőt a kulcsot beletenni, elforgatni, bemenni....rendet tenni, tisztára tenni a váron belüli udvart, kinyitni a kaput, és a napot, az életet belevinni..elkezdeni felépíteni azt, amit egyszer régen valaki, nagyon összekoszolt, ott hagyott, elhanyagolt, és bezárt....de hol van az a kulcs? igazából tű a szénakazalban...és már a széna felét átpakoltam, remélem nem gyújtja fel senki, hogy ne tudjam megtalálni....vagy lehet, hogy éppen az lenne a megoldás?és egyszerűbb lenne megtalálni? hisz azt a tűt, a tűz nem képes megsemmisíteni......?!
